Köszöntő
BEMUTATKOZIK A HAJDU-BIHAR MEGYEI TISZAMENTI TÉRSÉG
Ez a vizekben, erdőkben gazdag, de látványosságában nem hivalkodó vidék látszólagos egyszerűsége mögött sokszínűség, óriási természeti érték rejlik.
A Hortobágyon átutazót a puszta végtelensége teljesen hatalmába keríti, a nyílt láthatárhoz hozzászokó szem megpihen- a Tiszához közeledve- a hullámtéri erdők látványán, melynek védett övezetében fekszik- hosszan elnyúlva - a nyolc nagyhatárú településből álló térség: a Hortobágyi Tiszamente.
A térség a puszta perifériájának a Hortobágyi Nemzeti Park, mint világörökség részévé vált. A tájképi értékek, a természetvédelmi területek, a sajátos néprajzi és kultúrtörténeti emlékek, a halász-és pásztorhagyományok, a növény- és állatvilág különös összetétele teszi egyenként is értékessé településeinket.
A természetközeli üdülésre, túrázásra vágyó, pihenni, kikapcsolódni kívánó vendégeinknek szeretnénk, bemutatni egyéb értékeinket is.
A Tiszamente történelmi múltját reprezentáló műemlékeket, tájházakat, kastélyokat. Gyógy- és termálfürdőinket, falusi vendéglátóhelyeinket, minden igényt kielégítő panzióinkat, szállodáinkat, híres vendéglőinket, csárdáinkat.
A vízi turizmust kedvelők hódolhatnak a vízi sport-, illetve horgászási szenvedélyünknek. Kirándulhatnak személyhajóval Tokaj, illetve Kisköre irányába. Van itt kerékpáros túrára, lovaglásra, vadászásra lehetőség az év minden napján.
A térség hátrányos helyzetű, lakossága igen szorgalmas, szerény, olyan emberekből álló, akik történelmükben, megélhetési lehetőségeik keresése során mindig elszántságukról, életre valóságukról tettek tanúbizonyságot.
Tisztelt Érdeklődő!
A Hortobágyi Tiszamente , olyan történelmi hagyományokat őriz, és olyan páratlan természeti adottságokkal rendelkezik, amelyekre méltán vagyunk büszkék mi, akik itt élünk. Ezen értékeinket kívánjuk megosztani Önnel, aki most bepillantást nyerhet térségünk múltjába, jelenébe.
Településeink bizonyára nem másabbak, nem szebbek, talán nem is érdekesebbek egyéb térségek községeinél, városainál, de mégis különbözőek, mert sajátosan zárt világukban fellelhető az önérzetesen rejtőzködő vidék egyszerűség. A Tisza-parti emberek életét mindig a vízzel való együttélés szabályozza, ebből fakad a folyó iránti ragaszkodásunk, aggodalmunk. Elfogult őszinteséggel ajánlom, hogy térségünket a valóságban is ismerje meg, fedezze fel a Tisza-völgy természet szépségeit, a pusztai szelek simogató levegőjét.
Szülőföld iránti szeretettel ajánlom szíves figyelmükbe honlapunkat:
„Innen csak indulni lehet,
S aki indul, visszajöhet”
Németh József
a társulás elnöke